ingyen honlap
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!

Annyi év után végre ismét magán kőbábszínház nyílt Budapesten.

A Figurina 25 év vándorszínházi működés, illetve  lakás- és sátorbábszínházi hőskorszaka után végre saját, állandó játszóhelyen kezdte meg működésének második 25 évét. A színhely egy egykori garázs-műhely a Moszkva tér mellett, amelyet saját terveink alapján, saját kezűleg formáltunk a saját képünkre és 2008. decemberében nyitottunk meg a közönség előtt.

A rendszeres, állandó budapesti megjelenést nem csak a Figurina életében tartjuk jelentős eseménynek, hanem az egész, az előző rendszerben eltörölt magyar magánbábjátszás  történetében is fontos, magán túlmutató aktus lehet, hiszen  - terveink szerint  - e helyen játéklehetőséget kap majd más hazai (és időnként külföldi) magánbábszínház is.

Kérünk minden érdeklődőt és rokonszenvezőt, hogy jöjjön, látogassa és támogassa a Figurina Bábszínházát, VARAGE Műhelyét!

 

A Figurina bábszínházának működésének rendje

 

Az új évadban a legjobb előadásainkat havonta váltogatva, szombatonként  11 és 17 órakor tervezzük bemutatni 3 éven felüli gyermekeknek, felnőtteknek, családoknak, illetve minden hónap utolsó szombatján 20 órakor  kifejezetten felnőtteknek tartunk előadásokat. (2009. októberében még nem, de - terveink szerint - november végén már játsszuk História című felnőttelőadásunkat!)

Aki hírt szeretne kapni az aktuális programokról, ezt legjobban úgy érheti el, ha ír egy jelentkező levelet a figurina@ax.hu címre. A mindenkori műsorról és újdonságokról tájékoztatást nyújtunk e weblap Műsorrend rovatában, továbbá az ismert műsorújságokban is.

Az előadásokra idén már belépőjegyeket árulunk az előadások előtt, a helyszínen.Viszont a korlátozott férőhelyek miatt előzetes bejelentkezést javasolunk, kérünk, így a bejelentkezők biztosak lehetnek benne, hogy bejutnak. Bejelentkezni e-mailben (figurina@ax.hu) vagy SMS-ben lehet (06-20-530-1595), illetve személyesen az előadások után. Kérjük, a bejelentkezés tartalmazza a látogatni kívánt előadás dátumát és óráját, a látogatók számát (egy bejelentkezéssel maximum 5 fő helyét tudjuk biztosítani, nagyobb - 10 főt meghaladó - csoportok számára különelőadást tudunk szervezni!) és egy nevet, amellyel azonosítani tudjuk a bejelentkezőket. Kérjük, hogy a sikeres bejelentkezés módosítását, lemondását is tegyék meg írásban, a lehető leghamarabb. Természetesen - ha van szabad hely - előzetes bejelentkezés nélkül is beengedünk nézőket, de aki az utcáról jön be, kockáztatja, hogy telt ház miatt esetleg lemaradhat az előadásról.

 

A Figurina bábszínházának címe:

                    

  BUDAPEST, II. ker. RETEK U. 17. számú ház FILLÉR  utcai

   oldalán lévő, utcáról nyíló VARAGE Műhely. (A Moszkva tér mellett)

                    

                             

                                                               
 Parkolási lehetőség van (hétvégén ingyenesen) a Fillér utca mellékutcáiban, a Retek utcában, a Fény utcában, a Lövőház utcában és a Mamut parkolóházában.

                                  

Várunk minden érdeklődőt!

                                                                                   

                                                                                      Figurina                      

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Üzenőfal

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Naptár

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.